Friedrich István korszakváltásai

Friedrich István korszakváltásai

Amikor gr. Tisza István emlékezetes beszédében bejelentette, hogy „ezt a háborút elvesztettük”, egy új időszak köszöntött be a magyar politikatörténetben. 1918 októberére nemcsak az eredeti háborús célok és elképzelések enyésztek el, hanem az 1867-es kiegyezésen alapuló kormányzati rendszer léte is veszélybe került. Károlyi Mihály elutasította Tisza István együttműködésre vonatkozó javaslatát. Károlyi Mihály saját utat és cselekvési tervet vázolt fel. Tisza a történelmi Magyarország megmentésére irányuló terve vesztes kísérlet maradt, mely után az ország egyre gyorsuló iramban haladt a kényszerű és fájdalmas átalakulás felé. Ebből a káoszból új Magyarország született, amelyet egy megváltozott politikai elit kezdett el kormányozni. A változások közepette jelent meg a politikai élet színpadán a Horthy-korszak legellentmondásosabb legitimista személyisége, a mindig snájdig Friedrich István.

Radikális kezdet

Friedrich István a kortársai körében élő mendemondák szerint József főherceg természetes gyermeke. Születési körülményei egészen prózaiak: 1883. július 1-jén született a Pozsony vármegyei Malackán. Édesapja gyógyszerész és egy kisebb gyár tulajdonjogával bíró dualizmus kori vállalkozó volt. A pozsonyi főreáliskolában érettségizett, majd a budapesti, illetve a charlottenburgi egyetemen szerzett mérnöki diplomát. A MAFC játékosaként tagja volt az Ausztria ellen 1904-ben vereséget szenvedő magyar válogatottnak. Mindez jellemző színes egyéniségére. Kezdetben-Berlinben dolgozott az Allgemeine Elektrizitätsgesellschaft főmérnökeként, majd a budapesti Ganz és Társa Villamossági Rt. mérnöke lett. 1908 körül Mátyásföldön letelepedve egy gépjavító műhelyt alapított.

Az egzisztenciateremtés lehetővé tette számára a közéletbe való bekapcsolódást. Jó politikai érzékkel megáldott, de tapasztalatokkal nem rendelkező ember volt. Nagy tetterővel és becsvággyal bírt. Politikai elvei kialakulatlanok voltak, a konzervatív-demokrata gondolkodásmód csak később alakult ki nála, a két forradalom idején. A Hétfői Hírlapban megjelent interjú szerint az Anonymus szabadkőműves páholy tagja lett. Önmagát a haza és kereszténység érdekében tevékenykedő, a vallásellenesség ellen fellépő embernek mutatja be, aki a szélsőséges irányzatoknak igyekezett útját állni. Mindebben közrejátszott az a tény, hogy a szabadkőművességet elutasította az 1920-as évek konzervatív társadalmának jelentős része. A szabadkőművességről vallott korabeli közvélekedést Dr. Somogyi István foglalta össze munkájában. A szabadkőművesség angolszász irányvonala megszakította kapcsolatait a latin iránnyal, amelyhez a magyar szabadkőművesség is tartozott. A latin irány ugyanis eltért a szabadkőművesség igazi céljától, s mind felépítésében és törekvéseit tekintve radikális és forradalmi irányvonalat követett. A szabadkőművességet egy vallás- és nemzetellenes szervezetnek tartották, melynek legfőbb célja minden ország rendjének felforgatása, a forradalom. Friedrich ezért igyekezett önmagát és a mozgalmat kedvezőbb színben feltüntetni. Nem felel meg a valóságnak az a mérsékelt és konzervatív jellegű gondolkodás, amit önmagáról igyekezett tudatosítani. Tettei és elvei éppen az ellenkezőjét bizonyították ekkor: a progresszív és radikális szabadkőművest, aki számára a tett a legfontosabb.

Az Anonymus páholy a „nemzeti intranzigens magyar” értékrendszert képviselte, s Friedrich is ezt tette maga számára kötelezővé. Legalábbis ezt állította. A szabadkőművességnek több kiváló magyar államférfi volt tagja kezdve Széchenyitől Kossuthig. Friedrich szerint a szabadkőművesség keresztény s nemzeti alapon álló tagjai nem tudták megakadályozni azt, hogy a mozgalom a Kunfi-Jászi-féle destrukció irányába ne forduljon. A szabadkőművességgel ugyanaz történt, mint Magyarországgal, a gyenge és erélytelen keresztény társadalom engedett a „forradalmi internacionális destrukciónak”.

Közéleti tevékenysége helyi szinten kezdődött, Cinkota és Mátyásföld községekben - ahol részt vett az önkormányzatok munkájában - választás útján nyert mandátum birtokában gyakorolta jogait. Majd segítségére volt az Újmátyásföldiek Egyesületének megszervezésében és a gödöllői választókerület függetlenségi pártmozgalmának életre hívásában. A gödöllői kerület Függetlenségi és 48-as Pártja központjában 1917. június 29-re több ellenzéki szervezet bevonásával ülést terveztek. Friedrich olvasta fel a határozati javaslatot, mely egy karakteres baloldali értékrendet reprezentál: követeli az általános és titkos választójog alapján választott új népképviseletet, a háború gyors befejezését, az annexió nélküli békekötést.

A helyi politizálásnak is szüksége volt egy fórumra, ezért Friedrich belefogott egy lokális lap szerkesztésébe. Cikkeiben helyi és országos politikai eseményekkel foglalkozik. Tisza-ellenessége már korán határozott formában jelentkezik olyan publicisztikai megfogalmazásban, mely végig jellemző lesz újságírói tevékenységére: „Ha lenne orosz parlamentünk, akkor bizonyára Tisza István lenne az elnök megint. Tisza István nevénél álljál fel és vedd le a kalapodat a fejedről, nem lehet tudni, az még mire lesz jó! Hiszen ő korlátlan diktátor!”

A Függetlenségi Pártba való belépése egyben a Tisza fémjelezte kormányzati rendszer elleni fellépést is magával hozta. Ennek hevessége fokozódott, ahogy gr. Tisza István és kormánya fellépett a liberálisok ellen. Friedrich kétségbe vonja a parlamenti rendszer demokratikus működését ott, ahol az ellenzéki képviselők erőszakos eltávolítása lehetséges. A Tisza-ellenes támadás 1917-re éri el tetőfokát, ekkor nyíltan támadja azt a személyt, „aki bukásba vitte pártját”. Publicisztikájában egy olyan elvrendszer tárul elénk, melyet Károlyi 1913-ban a béke, a demokrácia, a függetlenség hármas jelszava köré csoportosított programjában tett közre.

Friedrich István 1912-ben lett a Függetlenségi Párt „kültagja”. Pályájának indulása egybeesik az egyik fontos elképzelés megvalósulásával - az amerikai szónoki körúttal. Ennek célja a párt új módszerekkel való munkálkodásának demonstrálása a vezető kormánypártok előtt, mellyel azt akarták elérni, hogy az ellenzéket elismerjék, mint komoly tényezőt a nagypolitikában. Károlyi az útról készült leírásában Friedrichet, mint a szabadkőműves gondolatokat befogadó, baloldali radikálist mutatja be. Az agitációs körút vége a háború kezdetére esett, ezért visszatérésükkor Bordeaux-ban fogságba kerültek. A háború átalakította Friedrich István életét, egyrészt egészsége károsodott - az Uzsoki-szorosnál hörghurutot kapott, melynek következménye, az asztma később is jelentkezett. Másrészt megismerkedett József főherceggel a harctéren, ahol mint autóstiszt szolgált. (A későbbi ellenforradalmi szervezkedéseknél ennek meghatározó jelentősége lett.) 1917-ben mint a tüzérségi javítóműhely parancsnoka visszatért a galíciai csatatérre. Betegsége kiújulásával felmentették a frontszolgálat alól.

1916-ban a nagypolitikában döntő változások mentek végbe. Károlyi szakított a gr. Tiszával szemben tehetetlen ellenzékkel. Komolyabb pártszervezésre nem került sor, ennek ellenére a tagság létszáma gyorsan növekedett Budapesten is, ahol addig gyenge volt a párt. Károlyi katonai szolgálatot teljesített, ezért a pártvezetés gr. Batthyány Tivadar kezébe került. A Károlyi Párthoz csatlakoztak a Függetlenségi Párt fiatalabb tagjai, akik a későbbi ellenforradalmi időszakban is fontos szerepet játszottak, mint például P. Ábrahám Dezső. A párt ellenzékisége a hagyományos német- és háborúellenességet követte, a múlt intranzigens [engesztelhetetlenül] nemzeti hagyományait jelenítette meg.

Friedrich a pártban a radikális belpolitika és a bátor békepolitika forradalmi képviselőjének mutatta magát. Radikalizmusában nem ismert mértéket. Saját baloldali szervezetet hozott létre Néptársaság néven. A Néptársaság igen radikális dolgokat követelt tízpontos munkaszabályzatában. Meg akarta valósítani a földek, gyárak államosítását, az osztálykülönbségek megszüntetését és a teljes jogegyenlőséget politikai téren. Az egész népet érintő kérdésekben arra törekedtek, hogy ezekben a nép döntsön a parlament megkerülésével. A szervezet a demokratizmus és militarizmus különös keveréke volt, s az orosz forradalom idején próbálgatta szárnyait. Azonban komoly erő és szándék sem állt mögötte, így a szervezkedés az első akadályok láttán abbamaradt.

A forradalmár átáll

Az 1918-as év az Osztrák-Magyar Monarchia, különösen Magyarország számára a vég közeledtét jelentette. A háborús vereségek és veszteségek együtt jártak a dualista berendezkedésű monarchia hátországának, belső életének átrendeződésével, a politikai ellenzék felerősödésével. Fokozódtak a nemzetiségi ellentétek és szeparatista törekvések - az antantnak a nemzetiségekkel kötött titkos szerződései és az emigráns politikai vezetők tevékenysége miatt is. Károlyi fellépése a Jászi által kidolgozott „keleti Svájc” koncepciójával 1918 elején még kecsegtetett volna némi reménnyel, októberben azonban már realitását vesztette.

Magyarországon IV. Károly megkísérelte a reformok megvalósítását. 1917. márciusi látogatásán József főherceget akarta kinevezni miniszterelnöknek, akit az ellenzék elfogadott volna, de gr. Tisza István Munkapárt többségi fellépésével megakadályozta ezt. A fokozódó válság hatására meneszti gr. Tisza Istvánt, de a kinevezett Esterházy-kormány is hamarosan távozni kényszerült, mert reformjait mind a parlamenti többség - Tisza beváltotta fenyegetését -, mind a Választójogi Blokk elutasította. Az új kormány miniszterelnökének, Wekerle Sándornak (Tisza embere volt) megegyezésre való törekvése csak átmenetileg enyhítette a válságot. A háború következményei: a munkanélküliség, infláció, áruhiány és a katonák szenvedései (sebesülés, rokkanttá válás, hadifogság) döntően befolyásolták az események alakulását. Mindez a radikális irányzatok, törekvések felerősödésével járt.

Károlyi és pártja, az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt az ellenzék vezető erejévé vált 1918 nyarára. A pártban nagy változások következtek be, új alelnököt választottak Lovászy Márton személyében. Előtérbe került Friedrich személye is, mivel elveiben Lovászyval egyezett, másrészt Károlyi pártján belül mindinkább a modernebb fiatalokra támaszkodott.

Tisza október 17-i beszéde után az események felgyorsultak. A Nemzeti Tanács 1918. október 24-én alakult meg. Ennek létrehozásában Friedrich is tevékenyen részt vett. A Nemzeti Tanács programját már október 25-én magukévá tették a radikális tisztek, akik hamarosan létrehozták a Katonatanácsot. A Tanács vezetői elfogadták ezt, de féltek a békés átmenet forradalommá válásától, mely megnehezítette volna kormányra kerülésüket. Károlyi miniszterelnökké válásának esélyei megnövekedtek azzal, hogy IV. Károly magával vitte Bécsbe a tárgyalásokra. Friedrich is az események homlokterébe került, amikor Károlyi miniszterelnöki kinevezésének támogatására rendezett tömeggyűlésen az ő vezetésével felakasztották gr. Tisza István huszárezredesi egyenruhába öltöztetett figuráját.

Károlyi eredmény nélkül tért vissza Bécsből. Vele utazott József főherceg, akit IV. Károly „homo regius”-szá nevezett ki. A pártkörben forradalmi hangulat alakult ki Károlyi visszatérésével amiatt, hogy József főherceget diktátorrá nevezte ki IV. Károly. Károlyi miniszterelnökségét kezdték követelni, Friedrich volt a leghangosabb köztük, magából kikelve tetteket követelt. Amikor József főherceggel a megegyezés érdekében Károlyi tárgyalásokat kezdett, Friedrich lövetni akarta a várat a monitorok matrózaival. Csak Lovászy hathatós fellépése miatt állt el tervétől. Károlyi érdekében Friedrich, mint egy forradalmár, a tömeget a főherceg palotája elé akarta vezetni: „Testvéreim megyünk Budára!”. Azonban a tüntetés vérfürdőbe torkollott, s a lánchídi csata néven elhíresült esemény után került Friedrich neve a politikai köztudatba. Nyilvánvalóvá vált a békés átmenet sikertelensége, s hogy a változások csak forradalmi megmozdulások révén lehetségesek, melyek 1918. október 30-án be is következtek.

1918. október 31. Egybeesett a történelmi Magyarország összeomlása, gr. Tisza István meggyilkolása, valamint a Károlyi-kormány kinevezése. A tragikus sorsszerűséget jól jellemzi Sigmund Freud megjegyzése a magyar helyzetről: „Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat (Tisza Istvánt) meggyilkolják, a legbutábbikat (Károlyi Mihályt) pedig megteszik miniszterelnöknek."

Friedrich „progresszív baloldalisága” meghozta első sikerét, Károlyi szóbeli ígérete alapján a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára lett. Ez a baloldaliság nem volt következetes és tartós, csupán érdekérvényesülését szolgálta. Forradalmárnak tartották. Ez felelőtlen és rövidlátó gondolkodás volt, hiszen azt a kormányzati formát és rendet segített megdönteni, melyet 1919 augusztusában helyre akart állítani. Ezek az elvek nem hosszú fejlődés révén érlelődtek meg benne a más eszmékkel való viták során. Amit megtapasztalt Károlyi elveinek gyakorlati megvalósulásából - hogy mekkora ellentét van az elmélet és a tehetetlen kormányzati próbálkozások közt - megérttették vele azt, mit kell tennie. A kormányzat tettei elfogadhatatlanok voltak számára. Károlyi és kormánya képtelennek bizonyult a baloldali előretörés megakadályozására. A Függetlenségi Párt jobboldali tagjai, akik közé Friedrich is tartozott, nem tudták a történelmi Magyarország felbomlásának tényét elfogadni. A Károlyi- kormány az államformát is átalakította. A királyság megszüntetése a magyar önvédelmi ösztönt is ébren tartó Szent korona-tant₂₅ és a hozzá tartozó alkotmányos formát is eltörölte. Friedrich számára is már sok volt a határok feladása, a passzivitás, amit a pacifista politika képviselt. Így érthetővé válik hadügyi államtitkári tevékenysége, az, hogy miért állt át az ellenforradalom oldalára.

A megalakuló új kormány programja három fő irányelvből állt össze: békekötés az antanttal, mely akkor lesz Magyarországra nézve kedvező, ha a pacifizmust propagandaszerűen hangsúlyozzák; a nemzetiségi kérdés rendezése, a nem magyar nemzetiségek Magyarországon belül való megtartása, a Jászi „keleti Svájc” elképzelésének megvalósításával; a közintézmények demokratizálása, földreform. Garami Ernő egy újságcikkében rámutatott a forradalom súlyos hibáira, a gyenge és háttérbe szorított polgárságra, mely nem tölthette be a politikai fék szerepét. A munkásság lett a vezető erő, viszont ennek radikalizálódását sem az MSZDP nem akadályozta meg, sem a polgárság, mely nem volt jól megszervezve.

A pacifista politika alátámasztása a Honvédelmi Minisztériumra várt. A minisztérium legfontosabb feladata novemberben a régi hadsereg leszerelése volt - a radikalizálódás elkerülése, a költségek növekedése, valamint a béketárgyalások megkezdése miatt. Friedrich hadügyi államtitkár és Linder Béla hadügyminiszter koncepciója alapvető elemeiben különbözött: Linder a régi hadsereg teljes feloszlatását akarta elérni, mivel úgy vélte, hogy a győztesek ellen a háború esetleges folytatása lehetetlen fegyelmezetlen hadsereggel, ezért sietség nélkül akart kis létszámú fegyveres erőt szervezni. Friedrich kezdettől fogva a polgári rend megvédésére alkalmas, szocialista-ellenes, a régi tisztikar vezetése alatt álló katonai erő kiépítésére törekedett. Linder akarata ellenére megjelent a 29.867/eln.1/a-1918 sz. leszerelési rendelet, amit a minisztertanács elé vitt, de belebukott, és Friedrich István lett a minisztérium tényleges vezetője a leszerelési tárgyalások idejére. Megváltozott törekvései teljesen érthetőek. A forradalom kitörésétől kezdve fokozódik a csehek, románok és délszlávok által elfoglalt területek nagysága. Ezt csak egy ütőképes hadsereggel lehet megakadályozni, tárgyalásra kényszerítve őket. A Katonatanács szerepe és befolyása is erősödik. Pogány Józsefet azért nevezték ki az élére, hogy mérsékelje törekvéseiket, de a szószólójuk lett. A szélsőbal előretörése eltávolítja a nemzeti erőket a kormány támogatói közül, Gömbös ezzel indokolta ellenforradalmi tevékenységét. Mindez Friedrich Istvánra is tökéletesen illik.

Az új hadügyminiszter, Bartha Albert a Friedrich köré csoportosuló régi tisztikar exponenseként mutatkozott be. Így megjelent a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) ősének alakuló gyűlésén november 11-én és közösséget vállalt velük. Mögötte a Károlyi Párt Lovászy-féle jobbszárnya állt. A polarizálódásnak, a jobboldal fellépésének az adott lehetőséget, hogy a kormányban ekkor még a függetlenségi politikusok voltak többségben és a jobbszárny a pártban is erőfölénnyel rendelkezett. Ezt a tényt behatárolta az, hogy a kormányban részt vevő baloldali erők jelentős háttértámogatást élveztek a szakszervezeti mozgalom, a munkás-paraszt, katonatanácsok részéről. Mindezek ellenére a jobboldal megkísérelte a konfrontációt érdekei érvényesítésére. Sokallták a földreformot, elutasították Szende radikális adóreform tervét, mely szerintük a nagyvagyon mellett a középvagyont is ellehetetleníti, és a „földbirtok-politikai radikalizmust” kiterjeszti a kereskedelemre és az iparra. Azzal érveltek, hogy az antant politikája konzervatív irányba halad a legyőzött és újonnan alakult államokban, így határozott fellépés szükséges a bolsevizmussal szemben és szükségtelen a radikális belpolitika. Külpolitikai szempontból határozottabb fellépést sürgettek Csehszlovákiával, Romániával szemben és nacionalista külpolitikai irányvonalat óhajtottak.

Első lépésként a megbízható hadsereg kialakítása volt a cél. Bartha Friedrichhel együtt elrendelte, hogy az állomány 25%-át továbbszolgáló altisztekkel kell feltölteni, a rendes csapatok mellett tiszti és egyetemi zászlóaljak, jászkun gárda, székely huszárezred és más alakulatok szervezését kezdték meg. A csapatokat a forradalmi tömegmozgalmak ellen szándékoztak bevetni. Azonban a katonatanácsok erősebbnek bizonyultak, likvidálásuk sem sikerült, s a riadószázadok kialakításáról szóló 32243/eln. 1. sz. rendeletet Pogányék tüntetése miatt megsemmisítették, s Bartha elvesztette pozícióját.

Ezek a jelenségek a Károlyi Párton belül fokozták a válságot. Károlyiék tábora elutasította a jobboldal ilyen irányú próbálkozásait. Károlyi és hívei földosztással kívánták megosztani az új forradalom gyülekező táborát, nem pedig a KMP betiltásával és a katonatanácsok ellehetetlenítésével, esetleg statáriummal. Károlyi egyforma távolságot akart tartani a baloldal és a jobboldallal megerősödött államapparátus, valamint saját pártja jobbszárnya között. A december 15-i kormányülésen kijelentette, hogy wilsonista külpolitikáját nem adja fel és az összes polgári párt vele egy nézeten van. A koalíciót kívánta megerősíteni a keresztényszocialista és a kisgazda párt segítségével. Már december 2-án fúzióra lépett Nagy György pártjával. A baloldal (Jászitól a kommunistákig) elutasította e tervet, a jobboldal sem igazán bízott benne.

Friedrich, miután államtitkár maradhatott, újabb terveket kovácsolt. Gömbös a MOVE-ba már kész tervet vitt, a megbízást a hadügyi államtitkártól kapta. A terv lényege Budapest elszigetelése a vidéktől. Az országot megyei, járási alapon kell megszervezni ellenforradalmi célokra A MOVE vezérkara, a Honvédelmi Minisztérium és a Függetlenségi Párt jobboldala között szoros szövetség alakult ki a belső viszonyok megváltoztatására és a területi integráció védelmére már Bartha miniszterségétől kezdve. Friedrich és Gömbös közös akciója a Csallóköz, Érsekújvár vidékének magyarságát akarta felrázni a nemzeti ellenállás érdekében. Szmrecsányit támogatták, hogy Érsekújvár vezetőjével szervezze meg az ellenállást. Honvédelmi Bizottmányt alakítottak, kihirdették a statáriumot és fegyverbe szólítottak minden 20 és 40 év közötti férfit a Felvidéken. Szmrecsányi jelentést küldött Friedrichnek, aki 40 ágyút, vezérkart, muníciót, 12 ezer fegyvert és pénzt ígért. Magasházy László, Rácz Kálmán csapatokkal, lovassággal útban volt, amikor Pogány leleplezése megakasztotta az akciót.

Lovászy távozott a pártból. Ez annak a jele volt, hogy a párt erodálódása megkezdődött. A kormány viszont újra válságba került, mert a túlsúlyban levő Függetlenségi Párt kettéhasadt, így eltűnt a kormányt támogató többség. Azon intézkedések, melyek a forradalom lehetőségét lefékezték - a földreform, választások elhalasztása, nagytőke korlátozása, fellépés a bal- és jobboldallal szemben - nem jártak eredménnyel. Az új Berinkey-kormányban az MSZDP többségbe került, annak balszárnya fokozatosan közeledett a KMP-hez, ez előrevetítette a teljes balratolódás lehetőségét. A polgári pártok a Berinkey-kormány által április 14-re beígért választásokra készülődtek. Friedrich is egy polgári frontba lépett Vass Józseffel, Pallavicinivel, Rubinek Gyulával és Meskó Zoltánnal, Ernszt Sándorral együtt indult a Pest megyei listán, ahol listavezető lett. A terveket és a kormány hatalmát elmosta a Vix-jegyzék és a KMP együttes fellépése. A Vix-jegyzéket a kormány nem tudta elfogadni, a KMP hatalmi ambíciói e helyzetben kedvező lehetőségeket nyertek, így a kormány kénytelen volt lemondani és a hatalmat átadni a kommunistáknak.

Fehér Ház

A proletárdiktatúra kikiáltása idején a Függetlenségi Párt jobbszárnya 1919 áprilisában élénk „diplomáciai tevékenységet” fejtett ki. Kapcsolatokat létesítettek a bécsi ABC-vel (Antibolsevista Comité) és az Aradra delegált francia parancsnokkal. A kapcsolatok felvételével és fenntartásával létrejövő tárgyalások arra irányultak, hogy a franciákat megnyerjék egy felszabadító akcióhoz. A változások következtében a vezető embereket (Urmánczy, Lovászy, Friedrich) letartóztatták, akik a román támadás után elrendelt túszszedés miatt kerültek a Gyűjtőfogházba. Friedrich május végére szabadult ki, s kapcsolatba lépett a budapesti ébredőkkel (Ébredő Magyarok Egyesülete) és különböző keresztényszocialista csoportokkal. A Fehér Ház szervezésébe 1919 júliusában kapcsolódott be.

Megszületik a Fehér Ház, melynek története a valóság és mítoszok nehezen kibogozható keveréke. A Fehér Házat, mint a keresztény Magyarországért küzdők mentsvárát képzelték el. Nem más, mint az 1918 decembere óta párhuzamosan működő ellenforradalmi szervezetek együttműködése volt. Tagjai olyan eszméket vallottak magukénak, melynek fő célja a keresztény Magyarország visszaállítása. Eredete 1916-ra vezethető vissza, amikor Csilléry András „Magyar Társaság” néven kört alakított, amelyben a magyar felsőbbséget akarták biztosítani a zsidóság túlkapásaival szemben. Ez volt az a zárt titkos társaság, melyből később a Fehér Ház kialakult. Tagjai közt számos olyan személyiség volt, aki a társadalmi életben vezető szerepet játszott. A Tanácsköztársaság elleni első fellépésre 1919 áprilisában került sor, amikor a Baross u. 28-ban Csilléry lakásán megindult a szervezkedés 33 taggal, akik közt valamennyi társadalmi osztály képviselője jelen volt. Először az emigrációba kényszerült politikusoktól vártak segítséget. Budapest, Szeged és a bécsi iroda közötti kapcsolat megteremtése - futárszolgálat révén – lett a legfontosabb feladatuk a vörös front május 1-jei összeomlása után. Ez csak július közepére járt teljes sikerrel.

Az ellenforradalmi tevékenység fokozódása összhangban állt a Nyugat beavatkozási kísérleteivel, különösen a második Clemenceau-jegyzék megérkezése után. A hadügyi népbiztosságon fejtettek ki ellenforradalmi működést: katonatiszteket szöktettek Szegedre, s szervezték a katonatiszti mozgalmakat is. A Fehér Ház tagjai július 16-án értekezletet tartottak. A vörös front bomlását ellenforradalom céljaira kívánták felhasználni, bevonva a rendelkezésre álló katonai erőt. A csoportok összekapcsolása megkezdődött, Friedrich és Schnetzer csoportjai egyesültek. Schnetzer csatlakozott a Fehér Házhoz, Bleyer révén megnyerték a Werth alezredes parancsnoksága alá tartozó V., VI. és VII. szolnoki vörös hadosztályt és a Kranerbruck-féle siófoki hadosztályt. Minden elő volt készítve, de a román offenzívában a csapatok felőrlődtek, csak puccs árán csikarhatták ki a döntést.

Július 26-án a Fehér Ház megalakította a Forradalmi Vezértanács 20-as Bizottságát. Romanelli alezredesen keresztül memorandumot intéztek Kun Bélához, hogy a kormányhatalmat adja át a Vezéri Tanácsnak. A július 27-i értekezleten Friedrich is megjelent. Kun Béla válaszában jelzi a tanácskormány lemondását és egy szocialista kormány megalakítását. A hatalom erőszakos megragadását fontolgatták. Friedrich Lovászyt ajánlotta miniszterelnöknek. Csilléryék elutasították oktobrista múltja miatt. Friedrich más megoldást is elfogadott volna, neki József főherceg kormányzósága volt a legfontosabb, mely alatt átmeneti kormány alakulna a munkások, parasztok, polgárok képviselőiből, amíg az országgyűlés össze nem ül.

Augusztus 1-jén Papp Géza révén informálták Romenellit terveikről. Vér nélküli ellenforradalmat akartak, ezért kérték a román katonaság feltartóztatását egy napra. Romenelli válaszában jelezte, hogy a bejelentést nem veheti tudomásul, mert a vér nélküli forradalom lehetetlen, az ő feladata a közrend fenntartása. Csak olyan kormányt lehet megalakítani, mely minden társadalmi osztályt magába olvaszt. Friedrich augusztus 5-én megadta az akció törvényességi alapját József főherceg személyével. Sietségük oka érthető. A július 20-i sikertelen áttörési kísérlet után az MSZDP mindenképpen meg kívánta őrizni a forradalomban elért eredményeket, ezért Bécsben 1919. július 23-án Bőhm Vilmos megállapodást kötött Cuningham antant-megbízottal, melynek eredményeként egy ideiglenes szocialista kormány alakítását tűzték ki célul, amely valamennyi társadalmi osztályt magában foglalt volna. Ez az 1919. március 21-e előtti állapotra való visszatérést jelentette volna. A megállapodás révén megszületett kormány helyzetét az antant augusztus 5-i jegyzete tette kérdésessé, melyben megtagadták elismerését. Ehhez járult a román megszállás. Románia által a kormányra kényszerített fegyverszünetet a kabinet nem fogadta el, melynek következményei hamar jelentkeztek. Budapest megszállásakor lefegyverezték a budapesti helyőrséget és a munkás zászlóaljakat, ami katonailag előkészítette a puccsot. Az olasz misszió közvetett, a románok közvetlen asszisztálása teremtette meg Friedrich politikai karrierjének csúcsát, a miniszterelnökséget.

A hatalomátvételt augusztus 7-én kiáltványban tették közre. József főherceg Clemenceau-hoz írt levelében a közvélemény hangulatával indokolta a puccsot és a „minisztérium alakulást”. József főherceg azért vált fontossá, mivel az ő személye törvényesítette a puccsot, és elfogadható volt az ország közvéleménye számára. Azonban a kisantant államok részéről várható volt az elutasítás, mert semmilyen Habsburg-házi leszármazottat nem tudtak elfogadni politikai pozícióban. Az új kabinet felkérte őt a kormányzói tisztre, József főherceg pedig kinevezte a kormányt. Tervei közt a nemzetgyűlési választások előkészítése, összehívása szerepelt. Ez volt hivatva dönteni az államforma kérdésében. Programjukban a bolsevizmus letörése, a fegyverszüneti egyezmények betartása, a vitás ügyek rendezése, a termelés biztosítása és a béketárgyalások anyagának előkészítése állt. Kérte a kormány elismerését. A századforduló legnagyobb magyar írónője, Tormay Cecile kedvező színben mutatja be könyvében Friedrich István augusztusi puccsban való részvételét: „Kormány alakult és az új kormány tagjai magyarok, nem idegenek többé. Friedrich István a miniszterelnök. Valamikor Friedrich Istvánt is megtévesztette Károlyi Mihály. Szereplője volt az októberi forradalomnak, bár a tél folyamán már az ellenforradalommal tartott fenn összeköttetést. Ő is felelős azért, ami akkor történt, de az egyetlen, aki vezekelt érte és a maga tévedése fejében most jót tett. Magyarország lezáruló legszomorúbb és leggyalázatosabb korszaka után odaírta nevét az első tiszta lapra.”

Friedrich politikájában az 1918. október 31-i állapotra való visszatérés híve volt. Első kormányalakítási terve is e keretek között mozgott. Nem szándékozta kizárni az MSZDP-t a kormányból, azonban olyan alárendelt szerepet szánt nekik, mint amilyennel az első Károlyi-féle koalícióban rendelkeztek. József főherceg és Friedrich az antant képviselőivel folytatott tárgyalásaik alapján hivatalnokkormányt alakított a minisztériumok rangidős tisztviselőiből, illetve a Fehérház tagjaiból. A kormány külső-belső helyzete, léte ingatag volt. Tömegbázissal és fegyveres erővel nem rendelkezett. Friedrich tömegbázisa a puccs pillanatában a Fehérházhoz kötődő rétegekből tevődött össze. A középpolgárság és kispolgárság városi, keresztény és magyar része támogatta, mely önmagában is rendkívül heterogén volt. A jobboldali, függetlenségi irányzatot képviselő Friedrich mellett a kereszténydemokrata jellegű rétegek és az antiszemita beállítottságú, intranzigens jobboldaliak alkották az alapot. A kormány egyetlen belső támaszának a Nyugat-Magyarországon létrejött Lehár-féle különítményt lehet tekinteni, mely elismerte a kormányt felettesének. Alkotmányjogi helyzete zavaros volt, különösen József főherceg augusztus 23-i lemondása után. A zűrzavarban egyetlen olyan tényező volt, mely a folytonosságot képviselte, a katolikus egyház. Friedrich átmeneti kormányát valószínűleg József főherceg személye miatt és a kiáltványban megfogalmazott program okán támogatták.

A kormány pozícióját két tényező tette alapvetően bizonytalanná: rajta kívül még három hatalmi centrum alakult ki az országban és a vezető rétegek négy különböző csoportot hoztak létre, melyek a politikai élet alakítására befolyást kívántak gyakorolni. Az antant és a képviseletében megjelenő román katonaság a legerősebb hatalmi tényezők voltak. Nem egységesen érvényesítették érdekeiket, hanem az egyes államok önálló hatalmi törekvései harcoltak egymással Magyarország területén. Az antant befolyása döntő erejű volt a magyar belpolitikára. Nyugat-Magyarország a jogfolytonosságot akarta visszaállítani, de olyan berendezkedést valósított meg, mely korábban nem létezett. Ha a legitimista célok nem álltak összhangban a kormány politikájával, függetlenítette magát a kabinettől. Horthy siófoki fővezérsége a meg nem szállt országrészben megszervezte katonai parancsnokságát és az ország életének minden területére kiterjedő katonai közigazgatást. A fővezér hatalma a románok kivonulásával egyre nagyobb területre terjedt ki. Az egyedüli fegyveres erő birtokosaként a tényleges hatalommal is rendelkezett. A Friedrich-kormányt meg akarta buktatni és saját céljait jobban kiszolgáló kormányt akart helyébe állítani.

Az antant nyomására, főleg a szomszédos országok követelésére augusztus 10-től József főherceg felújította a tárgyalásokat a kormány újjáalakítása, egy széles körű koncentrációs összefogás jegyében, mely a mindenkori erőviszonyokat tükrözte. A cél - a nagyhatalmak elismerése és Horthy meghátrálása - illuzórikus elképzelés maradt. Megkezdődött a küzdelem a kormány és az egyes csoportok közt a hatalom birtoklásáért.

A Friedrich-kormány megalakulásától kezdve igen sokrétű tevékenységet fejtett ki a viszonyok normalizálása érdekében. A proletárdiktatúra előtti gazdasági és társadalmi rendet kívánták helyreállítani. A kormány legitimitását a Károlyi-forradalom korai időszakára, 1918. október 31-re vezette vissza. Friedrich elgondolásai leplezésére - a régi Monarchiát alkotmányos királyság formájában külföldi segítséggel akarta helyreállítani - a Magyar Köztársaság elnevezést kívánta alkalmazni. A kormány önálló hatalmi centrumként saját bel- és külpolitikát kívánt folytatni, kizárva a hatalmi versenytársakat, ezért megegyezésre törekedett a szomszédos országokkal saját helyzetének stabilizálására, ez azonban nem vezetett eredményre. Az alkotmányosság igazolásával akarta helyzetét a miniszterelnök erősíteni. A rendeletek és törvénykezés legitimitását az 1912. LXIII. tv. cikkre alapozták, míg a korábbi jogfolytonosságot József főherceg képviselte. József főherceg szerepeltetését Friedrich azzal indokolta, hogy a homo regius-tól kell elfogadni a kinevezést, mert az antant misszió egyik tagja sem iktathat be egy kormányt. Első lépéseit a jogalapra hivatkozva tette meg a közigazgatás, igazságszolgáltatás terén, s az 1918. október 31-e óta kinevezett tisztviselőket és intézkedéseket revízió alá vette. A fegyveres karhatalom fontos támasza volt az igazságszolgáltatásnak, és a felette való jogkör teljes gyakorlása esetén a kormányhatalom erejét is növelhette volna. A kormány megpróbálkozott saját alakulatok létrehozásával. Horthy elébe vágott a Honvédelmi Minisztérium törekvéseinek. 1919. augusztus 20-án kelt 95/II. sz. parancsában minden katonai alakulat irányítását átvette és megadta a katonai kerületek beosztását is. A közigazgatás is hamar Horthyék befolyása alá került a katonai hatalom birtokában. Sőt a pénzügyőrséget is fővezérségi felügyelet alá akarta helyezni az október 10-i tervezet szerint. A pénzügyek, a belügy és a haderő feletti kontroll jelezte hatalmi célját, a vezetés megragadását.

A kormány ígéretéhez híven hozzáfogott a gazdaság rendbetételéhez. Először a forradalmak hatásait kellett kiküszöbölni a magántulajdon uralmának helyreállításával, a köztulajdonba vett vállalatokat adták vissza, és a Friedrich-kormány megalakulásakor visszaállította az eredeti földbirtokviszonyokat. A termelés beindításához szükség volt a pénzforgalom stabilizálására, a munkabérek leszorítására. Megállapodtak az Osztrák-Magyar Bankkal a kormány létét biztosító rövid lejáratú kölcsönről és bankjegyek beváltásáról is.

Az egyéb intézkedések sorában az 1919. évi 5985. M. E. sz. választójogi rendelkezés volt a legjelentősebb. Bethlen javaslatai alapján előbb választásokat kell tartani, aztán a megválasztott nemzetgyűlésnek kell kiírnia a népszavazást az államforma kérdésében. Az államfői tisztség problémáját úgy akarta rendezni, hogy a kormányzót lemondatta volna és egy háromtagú államtanács megalakulását javasolta, mely egy földműves, egy polgári és egy munkáspárti személyből állna és szuverén jogokat gyakorolna a nemzetgyűlés mellett. Az alkotók ragaszkodtak a jogfolytonosság intézményéhez és féltek az elégedetlenségtől, mely akkor következett volna be, ha nem az 1918. évi I. tv. választási részének elveit követték volna. A szeptember 20-ra tervezett választást a román parancsnokság megakadályozta.

A külpolitika bizonyult a legfontosabb területnek, melynek meghatározó vonása volt a területi integritás védelme. Friedrich István eleinte békés úton, az antant figyelembevételével és egyéb eszközökkel élt, később a fegyveres erők alkalmazásával is számolt. Horthy és köre is hasonló elveket vallott, de a megvalósítást illetően ügyesebben politizált. Ugyanis a szegedi, gr. Károlyi Gyula kormányának megalakulásától kezdve elfogadták a békekonferenciának Magyarország határaira vonatkozó határozatait a trianoni szerződés aláírásáig. Viszont Friedrich nagyon burkoltan az antant hatalmakkal szembeni ellenállás politikáját képviselte. Mindent megtett a követelések látszólagos teljesítésére (ígéretet tett a fegyverszüneti egyezmények betartására, a béketárgyalások anyagának előkészítésére), de a kivárás taktikáját alkalmazta, mert élt benne a remény, hogy az „antant letűnőben van” és formálódik vele szemben a „letiport, talán becsapott... nemzetek új szövetsége”. Az egyes államok hatalmi ambícióit érzékelve az ország sorsát Nagy-Britanniához akarta kötni, mely leginkább támogatta_.

A békekonferencia biztos volt benne, hogy az ország feldarabolását egy nacionalista kormány nehezebben tűri el, mint egy internacionalista alapon álló szocialista kabinet. Clerk októberi Budapestre érkezésekor az antant követelésének megfelelően koalíciós kormányt akart létrehozni Friedrichhel vagy nélküle. A tárgyalások során patthelyzet alakult ki, ugyanis a koncentrációs kormányt csak Friedrich személye nélkül tartották megvalósíthatónak a tárgyaló partnerek. Clerk e patthelyzetben Horthyra igyekezett támaszkodni, mivel a Nemzeti Hadsereg birtokában az ország fontos tényezőjének bizonyult. Horthy Clerkkel folytatott megbeszélésén ígéretet tett a baloldal megtörésére és Friedrich lemondásának kicsikarására. A Clerk-féle tárgyalások tisztázták az új kormány összetételét, a miniszterelnök személyét és a Budapestre való bevonulás kérdését. A november 18-i tárgyalások Friedrich vereségét hozták. Bukásának oka többek között nem kellő helyzetfelismerése, az antant vele szemben tanúsított határozott magatartása. Friedrich ragaszkodott a hatalomhoz. Későbbi hatalomátvételi kisérleteit Horthyék úgy igyekeztek megakadályozni, hogy megvádolták és bíróság elé állítatták gr. Tisza István meggyilkolása ügyében. Mindez Friedrich politikai karrierjét ellehetetlenítette és személyét a háttérbe szorította. Ezek után érthető, hogy másodvonalbeli politikusként, a Horthy rendszer következetes bírálója és ellenzéke maradt, annak teljes fennállása alatt. Elveihez a keresztény nemzeti irányzathoz, s a legitimizmushoz mindvégig hű maradt, annak teljes megvalósításáért küzdött. A Horthy rendszer restaurációjában játszott meghatározó szerepe, valamint a legitimista alapokon nyugvó, megingathatatlan háború ellenes magatartás politikai tevékenységének megítélését pozitívan befolyásolják.